Ami már az első percekben megfigyelhető volt: a Real Madrid a szokásosnál jóval tompábban, a Bajnokok Ligája címvédője viszont rendkívül motiváltan kezdett. A Chelsea játékosai nyilván úgy gondolkodtak: ha a mérkőzés elején meg tudják szerezni a vezetést – összejöhet a csoda!
És amit elterveztek Londonban, azt már a 15. percben meg is valósították Tomás Tuchel tanítványai: Kovacic labdáját Werner – félig-meddig tudatosan – térddel játszotta Mount elé, aki gyönyörűen kilőtte a bal alsó sarkot. 1-0 a Chelsea javára!
Rögtön ezután az angol futball egyik legnagyobb tehetsége ismét egy átlövéssel próbálkozott – kihasználva, hogy a mérkőzés előtt nm sokkal a Madridra zúduló eső miatt rendkívül csúszós volt a talaj - de Courtois ezúttal hárítani tudott.
Az első félidőben már nem változott az eredmény, de azt látni lehetett:
a vendégeket érthetően még inkább motiválta a vezető találat, és Thiago Silváék nyilván úgy gondolkodtak, nem kell kapkodni, türelmes játékkal a pihenő után simán ledolgozhatják a hátrányukat.
(Ne feledjük: a BL ezen szakaszában már nem számít a több rúgott gól, csak a gólkülönbség, tehát a Chelsea egy 2-0-s győzelemmel is kiharcolhatta volna a hosszabbítást.)
Mindenesetre a mérkőzés folytatása előtt Carlo Ancelottin az idegességnek a nyomát sem lehetett látni, igaz, az idei sorozatban már volt alkalma hozzászokni ahhoz, hogy csapata hátrányból kezdi a második játékrészt.
Azonban nemsokára jött a hidegzuhany: Courtois Timo Werner lövését ugyan még kipiszkálja, ám az első találatot szerző Mason Mount beadását követően a nem éppen hirtelenszőke német védő, Antoni Rüdiger bombafejesével szemben már tehetetlen volt a belga. Nem csoda, hogy most már Ancelotti is ideges lett - érik a húsvét előtti Chelsea-feltámadás? 2-0 a vendégeknek!
A mérkőzés összképére tökéletesen jellemző: a Real első kapura lövésére egészen az 56. percig kellett várni: Toni Kroos remek szabadrúgását hárította remekül a Chelsea francia-szenegáli tigrise, Edouárd Mendy.
A 62. percben aztán kis híján szívinfarktust kapott a mintegy 60 ezer madridi fanatikus. Az egykori Real-játékos, Marcos Alonso előbb a becsúszó Carvajalba lőtt, majd a vissza- és felpattanót a gyengébbik lábával, jobbal bevarrta a felsőbe.
Őrjöngő Chelsea-kispad, őrjöngő játékosok, önkívületbe eső Marcos Alonso, de aztán jött a VAR, és érvénytelenítette a találatot, nem csoda, hogy a temetői hangulatot egyből hatalmas üdvrivalgás váltotta a Bernabeu stadionban.
Itt álljunk meg egy kis szabálymagyarázatra: a videóbíró azért anullálta a Chelsea gólját, mert a felpattanó labda Marcos Alonso kezét érte. Pár éve ezt a szituációt még vétlen kezezésnek minősítettük volna, de az International Board (a FIFA Szabályalkotó Testülete) pár éve hozott egy szabálymódosítást, miszerint ha a támadó játékos kezét – közvetlenül a gólszerzés előtt - éri a labda, (akár szándékosan, akár vétlenül ér hozzá) közvetlen szabadrúgást kell ítélni a védőcsapat javára. Nos, ebben az esetben pontosan ez történt.